Szakmai nap az AMNESIA-ban

Szakmai nap az AMNESIA-ban

A Csányi Alapítvány és AMNESIA „Láss, tanulj, váltasd valóra III.” címmel közös alkotói pályázatot hirdetett az Alapítvány középiskolai és felsőoktatási tanulmányokat folytató diákjai számára. A pályázatban eredményesen szereplő tanulók részére az AMNESIA szakmai napot szervezett, ahol a gyerekek kipróbálhatták a cégcsoportban működő tervezői munkafolyamatot. Minden résztvevő öt ruhából álló kollekciót tervezett. A tervezőmunkát követően team-munkában kiválasztottak mindenkitől 1-1 darabot. Mindenki bemutatta saját darabját, érvelt annak kiválasztása mellett. A csapat munkáját figyelemmel kísérte, ösztönözte, véleményezte Prókai Éva, a cég alapító-tulajdonosa és vezető tervezője, valamint Láng Szonja, Baranyi Ádám tervezők és Benkó Zsuzsanna kommunikációs vezető. A cégcsoport csapata beszámolt a New York-i sikerekről, amelyhez szeretettel gratulálunk. A nap a közösen kiválasztott darab alkotásával zárult.Szerettük a beszélgetéseket, a legfontosabb üzenetként Prókai Éva elmondta, számára a legfontosabb, hogy segítse az új generációt és utat nyisson a tehetséges fiataloknak.  Köszönjük ezt a csodás napot, amit az AMNESIA csapatával tölthettünk! Bálint-Orsós Andrea mentor

Így láttuk mi…

 „Ma ismét egy fantasztikus napot tölthettünk az AMNESIA csapatával. Immáron harmadszor vettem részt ezen a pályázaton és minden alkalommal egyre jobb és jobb. Nagyon érdekes volt, hogy betekinthettünk a kulisszák mögé. Láttuk, hogy egy adott ruhadarab mögött mekkora munka van, illetve milyen utat tesz meg a tervezéstől a polcokra jutásig. Azonban ami a legjobban tetszett az az volt, amikor a márka megalkotója, Prókai Éva elmesélte cégének történetét. A nap végén arra is volt lehetőségünk, hogy a még ki nem adott ruhákat felpróbáljuk. Az egész nap fantasztikusan telt, úgy gondolom, ha lesz lehetőségem, jövőre is biztosan jelentkezem. Majoros Ivett, Pécs 3-as

„Eljött a várva várt nap, és ismét betekintést nyerhettünk a divat világába, ugyanis részt vettünk egy újabb szakmai napon az AMNESIA divatipari cégnél, ahol mindenki bemutathatta a személyiségét a ruhák tervezése által. A hangulat, mint mindig, most is rendkívül jó volt. Nagyon jól éreztem magam az egész foglalkozás alatt. A kedvencem a shoppingolás volt, ahol kiválaszthattuk egy meseszép ruhát, így boldogan indultunk haza.” Balogh Szintia, Pécs 3-as

„A mai napon egy igazán tartalmas szakmai napot tölthettünk az AMNESIA-ban. Körbevezettek bennünket az épületben, bemutatták az elkészítés folyamatát, és mi is kipróbálhattuk magunkat tervezőkként. Nyílt beszélgetések színesítették a programot, izgalmas és érdekes információkat kaphattunk a márka hátteréből. Prókai Éva ösztönző és kitartásra biztató szavakkal látott el minket útravalóként az élethez.” Jakab Kata, Pécs 3-as

„Egy élményekkel teli napot töltöttünk el az AMNESIA szakmai napon. Mindig izgalmas belelátni a nehéz és fáradságos munkába, ami minden egyes gyönyörű ruhadarab mögött folyik és erre lehetőségünk volt idén is, ahogy már három éve. Nagyon izgalmas nap volt, élveztem minden percét, és az ajándék ruhának is nagyon örülök.” Horváth Anna, Pécs 3-as

„A tavalyi workshop után, amely nagyon jó hangulatban telt, izgatottam vártam az ideit. Érkezés után nem sokkal ismertették velünk a feladatunkat, amely 5 ruhadarab tervezése volt. A tervezés alatti háttérbeszélgetésből sok-sok érdekes kulisszatitkot tudhattunk meg, amely tevékenységünkre nagyon inspirálóan hatott. Miután mindenki végzett a saját kis kollekciója megrajzolásával, prezentálnunk kellett minden darabot, majd közösen kiválasztottunk egyet, amelyet meg is valósítottunk. Ezután Évával, Szonjával és Zsuzsával beszélgettünk, feltehettük a kérdéseinket, valamint hasznos tanácsokat adtak nekünk, és érdekes történeteket meséltek a New York-i sikerekkel kapcsolatban. A tavalyihoz hasonlóan idén is sok hasznos információval és élménnyel lettem gazdagabb. Nagyon hálás vagyok a lehetőségért, alig várom a következő pályázatot!” Kiss Kinga, Jászberény 2-es

„Nekem nagyon tetszett az AMNESIA divatház szakmai napja, amin részt vettünk. Nagyon közvetlen és oldott beszélgetést folytattunk az alapítóval, Évával és munkatársaival, mindenki nagyon kedves volt. Betekintést nyerhettünk az elkészítés folyamatába, a tervezéstől a készruháig minden lépést megismertünk egy kicsit. Izgalmas volt hallgatni egymás prezentációját az 5 darabos kollekcióról, melyet mindenki más koncepció szerint alkotott meg. Az a szerencse ért, hogy az egyik általam tervezett ruhát „dobtuk össze” egy próbababára a cég egyik tervezőjével, Ádámmal közösen. Hatalmas élmény volt. Köszönöm, hogy ott lehettem!” Kátai Aliz, Szeged 1-es

Nagyon sok élménnyel és tapasztalattal gazdagodtunk az idei AMNESIA projektnapon.Beletekinthettünk az ott dolgozók kemény munkájába és végigjártuk a gyártási folyamatokat is.Érdekes történeteket hallottunk a dolgozóktól hogy milyen szerencsés vagy szerencsétlen helyzetekbe kerültek vagy az utazásaikról számoltak be.A legjobb még is csak az volt amikor tervezhettünk mi is egy kisebb kapszulakollekciót és a végén prezentálnunk is kellett a műveinket.Nagyon remélem hogy a következő években is részt vehetünk és még többet tudhatunk meg a divat szakmáról.” Veréb Zsanett, Pécs 3-as

Másodjára nyerhettem betekintést a híres divatmárka, az AMNESIA falai mögé. Ismét egy nagy élményben volt részem, élveztem minden pillanatát. A nap folyamán ami leginkább tetszett az az volt, mikor a tervezők bemutatták mivel is foglalkoznak, hogy zajlik le egy ruha elkészítése. Alig várom, hogy újra pályázhassak!” Zsombók Lídia, Jászberény 1-es