Szorgalmas kezek építik a Mi házunkat

Szorgalmas kezek építik a Mi házunkat

Lázas munka folyt a Kaposvári Közösségi Házban február 29-én. A Közösségi Ház összes csoportja megjelent, hogy részt vegyen a Ház projektben, amelynek keretében alkotó munka zajlott a szombat délelőtti foglalkozáson.

Az egyik teremben társasjátékot készítettek a gyerekek, illetve játszóteret és focipályát is összehoztak a diákok. Természetesen csak kis méretben, hiszen a projekt egyik fő célja, hogy a résztvevők megmutassák milyennek képzelik el álmaik közösségi házát, ezt pedig legjobban egy makett segítségével lehet megtenni.

„Nagyon élvezem a munkát, jó, hogy együtt lehetek a többiekkel és együtt hozhatunk létre valami szépet. Nem gondoltam volna, hogy ennyi mindenre oda kell figyelni, amikor makettet készítünk, nagyon sokat tanulok ezeken a projekt napokon.” Radó Barnabás, Kaposvár 4-es csoport

A másik helyszínen animációs filmet készítettek a Mi házunkról.

„Nagyon élvezem a munkát, bár néha kicsit fárasztó, hiszen én vagyok a főszereplő és nagyon sok fényképet kellett készíteniük rólam a többieknek. De ennek a műfajnak ez a lényege, türelmes és aprólékos munkával valami látványosat összehozni. Nagyon kíváncsi vagyok a végeredményre.” Nógrádi Ádám, Kaposvár 2-es csoport

A harmadik helyszínen is makettépítés zajlott, a fiatalok a legkülönfélébb dobozokból építettek egy gondosan megtervezett épületet.

„Nem gondoltam volna, hogy ennyi munka van egy makettel, nagyon aprólékosan kell dolgozni, minden részletre oda kell figyelni. Jó volt látni, hogy lassan, de biztosan valami nagyszerű alakul ki a kezünk munkája nyomán.” Fitos Alexandra, Kaposvár 1-es csoport