Tanévzáró szülői értekezletek

Tanévzáró szülői értekezletek

Pécs 3-as csoport: A mai nap (június 23.) online szülői értékelést tartott a Pécs 3. csoport. A tanév eredményeit több szempontól értékeltük: értékelték a gyerekek, szülők és mentor is. A megbeszélés kiemelt témája volt továbbá a Covid oltással kapcsolatos felvilágosítás, hiszen a csoport tagjai 18 év felettiek. Egyeztettük a tematikus táborok, valamint a kismentori munka kapcsán vállalt táborokkal kapcsolatos információkat. Részletesen átbeszéltük a jelenleg futó pályázatok feltételeit és benyújtásának módját, valamint a nyár végén benyújtásra kerülő szociális ösztöndíj pályázat részleteit. A szülői értekezlet végén egyeztettük a már várva várt családi napunk időpontját, helyszínét és részleteit, mely a nyár végén kerül megvalósításra. Bálint- Orsós Andrea, mentor

Szeged 3-as csoport: A Szeged 3-as csoport általános iskolás gyerekeinek szülei jöttek be a Közösségi Házba a Tokaji idegen nyelvi és honismereti tábor előtt június 16-án, hogy a tábor pontos részleteit egyeztessük. Az online szülőik után jó volt látni, hogy ismét megtelt a legnagyobb termünk szülőkkel, nagyszülőkkel és gyerekekkel. Minden, a táborral kapcsolatban felmerülő kérdést megbeszéltünk, aláírták a szülők és a gyerekek a nyilatkozatokat. Mindezek mellett természetesen az aktuális eseményekről, a jövő tanévről és a csoportról is beszéltünk és mindenki megoszthatta az ezzel kapcsolatos véleményét, elképzelését. Legközelebb a tábor indulási napján fogunk ismét találkozni teljes létszámban. Addig is jó készülődést minden táborozónak.

Pécs 2-es csoport: „Június 16-án tartottuk a Pécs 2-es csoport szülői értekezletét online formában. Először szó esett arról, hogy a gyerekek hogyan vészelték át a járvány okozta különleges helyzetet és beszéltünk a tanulmányi eredményekről. Megbeszéltük a júniusban esedékes ECDL időpontokat, valamint a nyári táborok menetrendjét. A csoportunk két tanulója Szentesen kezdi a nyári szezont a kreatív írás szekcióval. Idén gondolkodásfejlesztő és logika tematikus táborunk lesz Veszprémben, illetve a „szokásos” Össz-művészeti tábor. A gyerekek közül jópáran mennek a mohácsi sport táborba is, ami először kerül megrendezésre. Már szóba került a portfólió védés is, illetve a szükséges nyelvvizsgák időzítése, valamint beszéltünk az önkéntes alapítványi, valamint az 50 órás iskolai közösségi munkákról. Az utolsó téma pedig az év végi bizonyítvány volt, és az ahhoz kapcsolódó tanulmányi átlagokról és ösztöndíjakról beszéltünk. Szó esett az alapítványi támogatásokról, megbeszéltük az igénylések formai követelményeit is. Végül elbúcsúztunk és jó nyarat kívántunk egymásnak! Vörös Dalma szülő

Kaposvár 1-es csoport: „Ez a tanév is véget ért és ismét személyesen találkozhattunk a Kaposvári Közösségi Házban június 14-én délután az aktuális szülői értekezlet keretében. A pandémiás helyzet miatt furcsán alakult ez a tanév, akadtak nehézségeink, de a következő tanév sem lesz sétagalopp, hiszen 2022. tavaszán a csoport nagy része érettségizni fog, így rengeteg feladat vár a gyerekekre szeptembertől. Többek között a következő tanév kihívásairól is szó esett a találkozón, átbeszéltük a fejlesztőórákat, a programokat, az esedékes nyelvvizsgákat. Természetesen az idei tanév értékelése sem maradt el, amelyből kiderült, hogy a fiatalok közül nem mindenkire volt jó hatással az online oktatás, többen elvesztették a tanulás iránti motivációjukat, de voltak, akik kifejezetten jól vették az akadályokat és ki tudták aknázni a helyzet nyújtotta előnyöket. Az idei táborokat is megbeszéltük, örültünk, hogy a csoport tagjai ennyi helyre eljuthatnak idén, Debrecen, a Tisza-tó, Szentes, Mohács és természetesen az elmaradhatatlan sarlóspusztai össz-művészeti tábor is az úti célok között szerepel. ” Kaposvár 1-es csoport szülők

 

Jászberény 3-as csoport: A Jászság 3-as csoport 2021.június 14-én délután tartotta a szülő értekezletet.

„Nagyon örültünk, hogy újra személyesen is találkozhattunk a többi szülővel, diákokkal és a gyerekek mentorával. Átbeszéltük a táborok programjait és a járványügyi szabályok rendjét. Kitöltöttük az adatlapokat, a nyilatkozatokat és az online kérdőíveket. Szó esett a különböző remek eredményekről a csoportban: sikeres ECDL és nyelvvizsgákról. Ezeknek együtt örültünk, és nagyon hálásak vagyunk mindezekért az Alapítványnak! A közös kirándulásokról és programokról is szó volt.  Nagyon örülünk, hogy a korlátozások ellenére a gyerekek mehetnek táborozni, nagy segítség ez a családok számára!  A szülői értekezlet végén újszülött sündisznókat is simogathattunk Szücs anyuka, állatkerti gondozó jóvoltából, akinek két óránként etetni kell a kis árva süniket. Nagyon jó hangulatban telt el a találkozó és várjuk, hogy újra láthassuk egymást! Mindenkinek szép nyarat kívánunk!” Pernyész Éva, Jászság 3-as csoport szülő

A Mohácsi csoportok is megtartották tanév végi szülői értekezletüket, ahol végre személyesen tudtak találkozni. Nem volt könnyű az elmúlt időszak sem a szülőknek, sem a gyerekeknek. Azt azért megállapítottuk, hogy a bezártságon kívül, szerencsére a csoportokban nem történt megbetegedés, mindenki szerencsésen megúszta a pandémiát. Nagyon köszönték a szülők, hogy a járvány ellenére is bejöhettek a gyerekek a Közösségi Házba és hogy nagy segítséget kaptak a fejlesztő tanároktól a hiányosságaik pótlásában. Nagyon bízunk benne, hogy a következő tanév már nem tartogat online oktatást, hogy rendes mederben folyik majd a tanítás, mert a gyerekeink többsége érettségizni fog. A következő tanév feladatait ez fogja meghatározni, annak érdekében, hogy mindenki a legjobb eredményt tudja majd elérni a megmérettetésen. Az értekezlet második felében megtárgyaltuk a nyári táborok programjait és az előttünk álló feladatokat. Elég sok időt szenteltünk a védőoltások fontosságára, mivel a csoport tagjai fokozatosan nagykorúvá válnak, és ha nem lesznek védettek, akkor nem vehetnek részt a programjainkon. Az értekezletek jó hangulatú, kötetlen beszélgetéssel zárultak.

Mindenki fellélegezett, hogy a szülői értekezlet hosszú idő után, újra személyes módon zajlott. A középiskola kezdése már eleve nagy feladat volt a fiatalok számára, de így, hogy több hónapig online oktatás folyt, még inkább megnehezítette nem csak a gyerekek, de a szülők dolgát is. Ettől függetlenül, bizakodva beszélgettünk a tanév végi osztályzatok alakulásáról. Átbeszéltük a nyári programokat, a tematikus táborunkat és a következő tanévre vonatkozó terveket is. Már most szó esett a jövő évi portfólióvédésről, ami a szülőket is lázba hozta. Az elmúlt év tapasztalatai alapján reméljük, hogy a jövő év mindenki számára könnyebb lesz.” Éles Annamária, mentor, Mohács-3-as csoport

Kaposvár 4-es csoport: „Június 11-én tartottuk meg az évzáró szülői értekezletünket – napra pontosan épp három évvel az első szülői értekezletünk után. Meghatottan néztünk körbe, milyen gyorsan eltelt ez a három év, mennyi élményen, programon, kiránduláson vannak túl a gyerekek és mi is velük együtt. Az sem megvetendő, hogy milyen összetartó, jó kis csapattá váltak. Mi, szülők is jól összekovácsolódtunk: mindig mindent megbeszéltünk, szabadon véleményt nyilvánítottunk. Az idei évben a közös programok sajnos elmaradtak, hiányzott a közös karácsonyi készülődés, a kirándulások, ahol jól érezte magát felnőtt és gyerek. Az online oktatás időszaka sokaknak okozott nehézséget, de ebben is partner és segítőkész volt Méri: ha kellett, a tanulásban segített, máskor a lelküket ápolta gyermekeinknek. Jól esett, hogy a kamaszkor kellős közepén időt és energiát nem kímélve segítette a gyerekek és a szülők munkáját. A vírushelyzetben is érezhettük a támogatást mind a mentorunk, mind az Alapítvány részéről, melyért nagyon hálásak vagyunk. Mint mindig, most is mindenki megjelent a tanévzáró értekezleten, közösen átbeszéltük az évet és tanulságait, szóba kerültek a jegyek, a gyerekek teljesítményei, az oltásokról is sok szó esett, végül a nyári táborokról kaptunk tájékoztatót. Reméljük, szeptemberben sok élménnyel gazdagodva találkozunk ismét! Most pedig indulhat a VAKÁCIÓ!” Borvendég Beáta, szülő, Kaposvár 4.

 

 

Jászság 1-es csoport: „Tanév végi szülői értekezletünket június 11-én tartottuk, ahol az elmúlt félév tapasztalatairól beszélgettünk. Nem csak a gyerekeknek, de nekünk is nagyon nehéz volt ez az időszak. Igaz, hogy az általános iskolásoknak csak tavasszal kezdődött az online oktatás, de így is nagyon keserves és hosszú volt. Az Alapítványnál is elmaradtak azok a programok, amikről mi csak hallottunk, de nagyon vártunk. Az egyetemisták próbáltak segíteni a tanulásban és közös  beszélgetésekkel színesíteni ezt az időszakot. A jelenléti oktatás hiánya, a gyerekek tanulmányi eredményeken is meglátszik. Megkönnyítették a gyerekek tanulását azok a tabletek, melyeket az ősszel kaptak az Alapítványtól. Jó és rossz élményeinkről, tapasztalatainkról is beszélgettünk egymással. Sajnos nekünk nagyon kevés lehetőségünk volt találkozni, beszélgetni ebben a vírusos időszakban. Szerencse, hogy az ősszel még megtarthattuk a Családi Napunkat, ahol legalább valamennyire megismerhettük egymást. A sarlóspusztai tábort már nagyon várják a gyerekek.” Jászság 1-es csoport szülők