Szülők Akadémiájával egybekötött Szülői Értekezlet Mohácson

Szülők Akadémiájával egybekötött Szülői Értekezlet Mohácson

Május 30-án tartotta évértékelő szülői értekezletét a Mohács 1-es és Mohács 2-es csoport. Az összejövetel első részében Bogdán Petra pszichológustól kaphattak a részt vevő szülők praktikus tanácsokat a kamasz gyerekek kapcsolatának jellemzőiről és az ezzel járó konfliktusok kezeléséről. Tanulságos példákon és beszédes ábrák segítségével érzékeltette a serdülőkorban jelentkező szülő-gyermek kapcsolatok nehézségeit. Petra jól ismeri a mohácsi gyerekeket, a kezdetek óta ő nyújt segítséget a problémák megoldásában, ezért a konfliktuskezelésre mondott példái aktuálisak és életszerűek voltak. Minden szülő kaphatott megoldást a gyermeke és közte feszülő problémák megoldására.

Az értekezlet második felében a mentorok közösen értékelték az elmúlt tanév programjait és az elvégzett feladatokat. Nem volt könnyű év, mivel a gyerekek életében nagy változást jelentett, hogy középiskolába kerültek. Alkalmazkodniuk kellett az új elvárásokhoz és a követelményekhez, és bizony ez néha nehézségeket is okozott.Az alapítványon belül programokban és feladatokban bővelkedő évet zártunk, többen sikeres alapfokú komplex nyelvvizsga bizonyítványt szereztek és az ECDL vizsgák számát is sikeresen gyarapították.Az értekezlet befejező részében a nyári eseményeket és táborok programjait pontosítottuk. Az összejövetel kötetlen beszélgetésekkel zárult.

Kovácsné Bodor Erika mentor