Új utakon Kaposváron

Új utakon Kaposváron

Nagy zsivaj töltötte be a Kaposvári Közösségi Házat október 22-én szombaton. A legkisebb, ötödikes csoport töltött együtt egy felejthetetlen napot. Idén az Utak címet választottuk projektünknek Kaposváron, amelynek keretében többféle módon is körbejárjuk a témát. Délelőtt a tudás útján kalandoztunk matematikából, majd a logika terepére merészkedtünk Skoda Valéria fejlesztővel, aki két  táblajátékot mutatott be a gyerekeknek. A fiatalok lelkesen vetették bele magukat a játékokba, amelynek során új utakat ismertek meg a gondolkodás területén.

Az ebédhez pedig különleges csemegét kaptak a gyerekek. A palacsintájukra ugyanis az a lekvár került, amely az udvaron található fa terméséből készült, ami nem más mint az egzotikus datolyaszilva. A datolyaszilvát leszüreteltük, majd lekvárt főzött belőle az egyik szülő és nagyon finom lett. Délután Nógrádi Nóra tartott előadást a közlekedésről, ami szintén kapcsolódott az Utak projektünkhöz.

„A K1-es csoport fiatalabb tagjainak előadást tartottam a biztonságos és környezettudatos közlekedésről a „Vigyázz, Kész, Vezess!” című pályázat keretében.

Amint elhagyjuk otthonunkat becsatlakozunk a közlekedők sorába. Akár gyalogosan, biciklivel, autóval vagy tömegközlekedéssel igyekszünk eljutni a kijelölt úticélunkra, mindig figyelnünk kell a ránk leselkedő veszélyekre.

Szó volt a két legkörnyezettudatosabb közlekedési mód, a gyaloglás és kerékpározás fontosságáról és szabályairól, a tömegközlekedés előnyeiről, a káros széndioxid kibocsátás következményeiről és hogy mit tudunk ellene tenni. Az előadásomat igyekeztem minél interaktívabb módon tartani, egy-egy dia között nagyon sokat beszélgettünk a gyerekek egyedi élményeiről és véleményeikről a közlekedés témakörében. Az előadást egy játékos vetélkedővel zártuk, ahol leellenőriztük az előadáson elsajátított tudásukat.

Kellemes hangulatban telt a délután, hiszen a diákok rendkívül aktívak és lelkesek voltak, valamint rengeteget kérdeztek a témához kapcsolódóan. Örülök, hogy ezzel a programmal nem csak egy hasznos előadást tudtam tartani, hanem jobban megismerhettem a Közösségi Házunk legkisebb tagjait.”

Nógrádi Nóra Kaposvár 3-as csoport