Vidám napjaink Brightonban

Vidám napjaink Brightonban

Az egy hetes nyelviskolai kurzus első napján felmérték tudásunkat.

A teszt feladatai nem voltak nehezek. Ezt követően ismerkedtünk a város közlekedésével, aktualizáltuk bérletünket. Délután sétáltunk a városban, megnéztük a főbb építészeti nevezetességeket, közlekedési csomópontokat. Megtanultunk tájékozódni a térképen. Brightontól kb. húsz perces autóbuszos közlekedést követően Lewes városában megtekintettük a várat. Középkori ruhákat öltöttünk magunkra, gyönyörködtünk a vár tornyából a kilátásban. Szerdán hajóra szálltunk és a nyílt vízről szemléltük a városi forgatagot. Este a part menti discoban ismerkedtünk a városban szintén nyelvtanulás miatt tartózkodó külföldi diákokkal. Egész délutánt betöltő sétát tettünk Brighton határában elterülő Nemzeti Parkban. A Seven Sisters sziklái lenyűgöző látványt nyújtottak. A szabadidős programok mellett, elsősorban természetesen a tanórák a legfontosabbak számunkra. Hangulatos foglalkozások biztosítják számunkra nyelvtudásunk fejlődését. Nyári táborunk június 30-án ér véget, de addig még szeretnénk ellátogatni Londonba.