VII. Össz-művészeti alkotótábor Sarlóspuszta- Ébredés

VII. Össz-művészeti alkotótábor Sarlóspuszta- Ébredés

“A VII. Össz-művészeti alkotótábor 2022. augusztus 6-12-ig Sarlóspusztán valósul meg. Az „Ébredés” című projekt mindenki számára lehetőséget biztosított tehetsége maximális kibontakoztatásra. Inspiráló környezetben, 10 szekcióban kezdte meg az alkotómunkát 177 résztvevő.

 

 

Nagy öröm számunkra, hogy a művészetek iránt elköteleződött alapítványi támogatottak mellett 17 erdélyi tehetséges fiatal és kísérőjük is csatlakozott az alkotótáborhoz a Hargita és Kovászna Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóságtól. Köszönet Elekes Zoltán vezérigazgatónak, Fehér Gabriella irodavezetőnek, Nyulas Petres Csillának, Berecz Zsuzsának és Holló Melindának, hogy hatékony együttműködéssel segítették a közös projekt megvalósítását, mely mindenki számára felemelő érzés, maradandó szép élmény.

A tábor megvalósításában alapítványi munkatársak, kis-mentorok, önkéntesek és fejlesztőtanárok összehangolt munkája volt a siker kulcsa.

Ezúton is szeretnénk köszönetet mondani a Sarlóspuszta Club Hotel valamennyi munkatársának, hogy évek óta biztosítják számunkra a feltételeket a tábor optimális kivitelezéséhez.” Bálint- Orsós Andrea, táborvezető mentor, Pécs 3-as csoport

Szekciók bemutatkozása:

Akvarell, akrill festészet: Az Ébredés témában megkezdődött a munka. Több érdekes és színes alkotás is született. Nagy az életkorbeli szórás, de ennek ellenére a közös alkotás nagyon jól összehozta az embereket. Szeretnénk, ha a hét végére mindenki kibontakoztatná maximális tudását és tehetségét. Az Alapítvány támogatásával nagyon sok új eszközt vásároltunk, ami tovább könnyíti a szekció munkáját. A szekcióban 20 fő vesz részt.” Heilmann Dominik, kis-mentor Mohács 2-es csoport

Csányi Band:” Vasárnap kezdetét vette a VII. Összművészeti tábor Sarlóspusztán. Hatalmas lelkesedéssel vágunk neki az előttünk álló egy hétnek, külön öröm számunkra, hogy duplájára bővült a csapatunk és idén is csatlakoztak hozzánk Erdélyből társaink. Ebben az évben arra törekszünk, hogy a saját érzelmeink és stílusaink jelenjenek meg a dalokban, így arra jutottunk, hogy közösen írunk dalokat és a próbák mellett alkotóműhelyekben dolgozunk. Rengeteg kreatív ötlet hangzott el már az első napon, így izgatottan várom, hogy mit alkotunk meg a tábor végére. A Csányi Band most egy egészen más oldalát mutatja meg. Úgy érzem, hogy új szintet léptünk, nagyon sokat várok ettől a héttől. Természetesen az alkotás mellett hallgatunk elismert előadókat, akik munkássága hatással van a mi zenénkre. A Kamarazenekarral együtt ismét közösen is zenélünk, utazunk a mai fúziós jazz- és szimfónikus hangzás világában. A Csányi Band tagjainak száma 15 fő.” Kalla Andrea, kis-mentor Jászberény 2-es csoport

Grafika:A MESTERSÉGES INTELLIGENCIA KREATÍV VILÁGA. A kurzus fókuszában a kreatív alkotói folyamatokat segítő mesterséges intelligencia (AI), és az abban rejlő lehetőségek állnak, komoly hangsúlyt fektetve az eszközként való helyes és felelős használatra. Az AI nem csupán egy modern technológiai eszköz, hanem olyan jelentős vívmánya korunknak, amely inspirációval és hatékonysággal gazdagíthatja a kreatív projektek folyamatát. A cél, hogy gyerekek megismerjék az AI alapjait és megértsék, hogy mint eszköz, technikai korlátai ellenére milyen sokoldalú és hasznos, mekkora segítségükre lehet a művészeti alkotás folyamatában. Fontos felismernünk az AI helyes és etikus alkalmazásának jelentőségét. Azt hogy, mikor érdemes segítségül hívni az AI-t, és mikor támaszkodjunk inkább saját kreatívitásunkra. Olyan tudatos gondolkodás és kritikai szemlélet fejlesztése a cél, amely segít elkerülni az AI túlzott és felelőtlen használatát. A szekcióban részt vevők száma 6 fő.” Fatér Szilvia, önkéntes

Kamarazenekar: „A Kamarazenekar megkezdte próbáit, egy új taggal is bővült a csapat egy hegedűs személyében. A fúvós és vonós hangszeresek külön próbái mellett már az összpróbákat is elkezdte a csapat. Barkóczy Zsombor klarinétosunk  „Mi vagyunk a grund” feldolgozása mellett Haydn és Bach műveit kezdtük megtanulni. Terveink szerint más szekciókkal is ismét együtt dolgozhatunk, az irodalmi est és a dráma szekció munkájába is bekapcsolódunk. A Banddel közösen Szereceán Tihamér basszusgitárosunk Ineffable formációjának egyik dalát dolgozzuk majd fel.” Kalafszky Adriána és Fehér Elemér fejlesztők

Animáció: „Új utakra eveztünk szekciónkban. Megpróbáljuk a versfilmet és témát kibontani, bár azért nem fogjuk elengedni a stop-motion alapokat, amit már régebben elindítottunk a táborban. Az első nap az eszközök ismertetéséről, összerakásáról, a helyszín berendezéséről szól. Majd belekezdtünk az ötletek gyártásába, hogy a storyboard alapjait felépítsük még írott szöveg nélkül. Megpróbáljuk megfilmesíteni az író szekció egy-egy művét a következő napokban, majd áttérünk egy már bejáratott útra, amiben az Ébredés témát fogjuk kibontani.” Szövényi Barnabás mentor, Kaposvár 1-es csoport

Nemez: „A nemez szekcióban 13 fővel kezdődött el a munka. Rövid megbeszélés és ismerkedést követően Matisse papír kollázsaiból kiindulva, megterveztük az első alkotások formáit. Ezt követően színes szalaggyapjúkból előnemezt készítettünk, amiből majd kivágjuk a mintákat. Az alkotás a következő napokban folytatódik, Kandinszij és Miró művészetéből merítve keressük a színek és a formák kapcsolódását, a színes gyapjút vizes és száraz (tű-) nemezeléssel formáljuk, alakítjuk. A kreatív feladatokat vidám, játékos formában, egy ősi technika által valósíthatják meg a diákok.” Témavezető: Nagy Ildikó mentor, Jászberény 3-as csoport

Színjátszó: „A színjátszó szekció nagy lelkesedéssel fogott bele az idei közös munkába. A csapat többsége ismerősként köszöntötte egymást, de szívesen fogadtuk magunk közé az idén debütáló színész palántákat, akik közé 3 erdélyi barátunk is bekerült. Az első délután a hagyományos helyzetgyakorlatokban újra megéreztük a tavalyi fellépéseink izgalmát. Terveink szerint idén sem adjuk alább: hogy minél több tehetség érvényre jusson, ezért két darabot igyekszünk színpadra állítani. Ebben számítunk a többi alkotóműhely támogatására is. A szekcióban részt vevők száma 22 fő.” Témavezető: Papp Zoltán fejlesztő

Természetfotó: „A tábor nyitónapján a Természetfotó szekció is megkezdte munkáját. A hét folyamán a műhelymunka középpontjában az előző heti baksi természetfotós tábor fényképeinek retusálása lesz. Mindemellett az Össz-művészeti tábor helyszíne körüli területeket is bejárjuk, ahol makrofotókat, valamint rovarportrékat fogunk készíteni. Az elkészült képek közös elemzése után ezek utómunkáját is elvégezzük, így az egy hét alatt a gyerekek több műfajban is fejleszthetik fotós készségeiket, a pénteki gálaesten pedig különböző témájú fényképeket is be tudnak majd mutatni. A szekcióban 17 résztvevő van.” Témavezető: Mikics Péter mentor, Szeged 1-es csoport

Kreatív írás: „A kreatív írás szekció egy egyhetes szentesi alkotótáborból érkezett a VII. Össz-művészeti táborba, ahol régi és új tagokkal bővülve kezdtük meg az alkotást. Az idei év témája az Ébredés, ami egy nagyon mély és sokrétű kép, és legkevésbé a reggeli szemhéjnyitogatás jut az ember eszébe. A héten több műnemben, műfajban alkotunk, az írópalánták kipróbálhatják magukat a vers és próza világában is, de jut idő olvasásra, beszélgetésre, játékra is, hiszen a játék illatossá balzsamozza a lelket és fiatalon tartja – ez is egyfajta ébredés? A szekcióban részt vevők száma 17 fő.” Témavezető: Járay Bianka, Pécs 2-es csoport

Média: „A médiaszekció megkezdte munkáját a sarlóspusztai össz-művészeti táborban. Mivel sok új résztvevő érkezett a szekcióba,  először megismerkedtünk egymással majd felvázoltam, hogy mivel fogunk foglalkozni. Egy különleges híradót készít majd a média szekció stábja a tábor életéről így megbeszéltük, hogy milyen feladataink lesznek a hét során. A délután folyamán a résztvevők a felszereléssel is megismerkedtek, kipróbálták a kamerákat, mikrofonokat és az állványokat. Hétfőtől pedig indul a munka, kezdődik a forgatás. A szekcióban 9 fő vesz részt.” Témavezető: Fenyő Zsuzsa mentor, Kaposvár 3-as csoport

 Gazdagító programok: „Az alkotás öröme a tábori élet minden percét áthatja. Amikor a szekciókban befejeződik a munka, akkor kezdődik a pihentető ékszerkészítés, a színben gazdag textilfestés. Viseleti és használati tárgyak készülnek. A szórakoztató kikapcsolódás ébren tartja a lelkesedést, boldoggá teszi a lelket.”Nagy Edina, önkéntes

” Augusztus 9-én pályaorientációs projekt keretében lehetőségünk volt a Budapesti Komplex SZC Kézművesipari Technikumba látogatni, ahol a résztvevők négy szakmába tekinthettek be:

Ötvösmesterség:  magába foglal egy kis művészi rajztanulást is. Ebben a programban betekintést kaptak a diákok arról, hogy milyen szépségeket rejt ez a szakma, anyagok, eszközök és munkafolyamatok összeségében. A tanulók rézzel dolgoztak, ahol elkészítettek egy egyszerű, de aranyos kis tárgyat, amit emlékként el is hoztak magukkal.

Kreatív fotográfus: a diákok betekintést kaptak egy fotólabor működésébe, ahol a tanárokkal együtt fényképzőgép nélkül fotópapírra különböző tárgyakat megfelelő eszközökkel fényképeztek, majd ezen fotókat előhívták. Ezzel a folyamattal művészi képeket is nagyon egyszerűen lehet készíteni.

Mozgóképanimáció: a program során a diákok magukról, illetve a környező épületekről filmet, vagy fényképeket készítettek, amelyet az iskola stúdiójában animáltak a saját elképzelésük szerint.

Fogtechnikus:  diákok szaktanárok segítségével betekintést kaptak egy fogtechnikus labor működésébe, miközben egyszerű folyamatokban részt is vehettek, mint például gipszelés.

 

Augusztus 10-11-én az Aszter Tűzzománc csapata tartott a tábor érdeklődő résztvevői számára tűzzománc- készítő kézműves foglalkozást.

A tábor ideje alatt nyitott szekciókat tartottunk esténként, mely lehetőséget biztosított a résztvevők számára, hogy közelebbről megismerjék egymás munkáját. A nagy sikerre való tekintettel ezt a hagyományt tovább folytatjuk.

 

A Búcsúest hangulata idén is fergeteges volt. A szekciók bemutatták a héten folytatott tevékenységüket. Öröm volt látni, hogy a tábor résztvevői együtt örültek egymás sikereinek.

 

Fantasztikus tábornak lehettünk részesei. Sikerünk kulcsa  az együttműködés, a kölcsönös tisztelet,  egymás munkájának elismerése valamint az érzés, hogy együtt alkotni öröm…. Kívánom, hogy ezt az érzést minden olvasó élje át velünk.” Bálint- Orsós Andrea táborvezető mentor, Pécs 3-as csoport

A VII. Össz-művészeti alkotótábor életképei a Galériában megtekinthetők.