Szerző:Szabone Andre Piroska

Előadás

A mai nap délutánján (február 2.) előadást tartottam a közösségi házban a Szeged 3-as csoportnak, melynek fő témája a középiskolában...

Fizika egyszerűen

A mai (február 2-ai) matek-fizika órát kísérletek megtekintésével kezdtük. Néhány  kísérletet Piroska néni is hozott, amit mi is kipróbálhattunk. Például elkaratéztunk...

Boeing, Boeing

A mai napon (január 14-én) ellátogattunk a budapesti Thalia Színházba, ahol megnéztük a Boeing, Boeing című vígjátékot. Ezt a színházjegyet...

Szegedi egyetemista találkozó

Az elmúlt napokban kétszer is összeültünk mi, szegedi egyetemisták. Szegedi 1-es csoport a hétvégén megejtette  a novemberi mentori órát egy finom...

Szalagavató

A hétvégén, november 23-án szalagavató bálon voltam. Nagyon örültem, mikor meghívást kaptam mentorált diákomtól, Licsicsányi Zsuzsannától a szalagavató ünnepségükre. Mindig...

Magyarország – Finnország

"November 18-án ismét eljött a mérkőzés napja. Ismét szoríthattunk csapatunkért az Üllői úton. A kései kezdés és a meglehetősen hűvös...

Eskütétel

Október 27-én részt vettem a honvéd tisztjelöltek ünnepélyes eskütételén, Budapesten. Néhány hónappal ezelőtt még aggódva szurkoltam a mentorált csányis diákunknak, Feil...

Családi Nap

„Már nagyon vártuk az idei Családi Napot (október 7.), amelyet a megszokott helyen, Szeged zöld övezetében tartottunk meg. A program legfontosabb...

Egyetemisták lettünk

Szeptember 3-án eljött a várva várt pillanat, megkezdhettük felsőoktatási tanulmányainkat. Elsőéves hallgatóként még meg kell szokni az új követelményrendszert, az...

Gólyatábor Sarlóspusztán

1. nap - Megérkeztek a szegedi és kaposvári gólyák Sarlóspusztára. A hosszú út után elfoglalták szobáikat majd elfogyasztották a finom...

Sikeres nyelvvizsgák

A Szeged 1-es csoportból az idén tavasszal sokan szereztek nyelvvizsga bizonyítványt, amellyel többletpontokat szerezhetnek az egyetemi felvételin. Négy diák sikeres...

Magyarország – Ausztrália

Magyarország-Ausztrália A szegedi 1-es és 3-as csoport focirajongói június 9-én ellátogattak a Groupama Arénába a Magyarország-Ausztrália mérkőzésre. Egy nagyon érdekes mérkőzést...

A jól megérdemelt pihenés

A jól sikerült írásbeli érettségik után a hétvégén, ismét egy közös programon vettünk részt. Szombat délután kipróbálhattuk magunkat a bowlingban,...

Különdíjas lettem

"A Dugonics Társaság és Ifjúsági Tagozata által meghirdetett fotópályázaton vettem részt. Néhány nap múlva nagy meglepetésemre kaptam egy e-mailt, hogy...

Állami nyelvvizsgák

A csoportunkból az elmúlt napokban 4 fő középfokú és 3 fő pedig felsőfokú komplex angol nyelvvizsgán vett részt Számunkra a...

FIFA- bajnokság Szegeden

A mai napon a szegedi csoportok játékosai egy bajnoksággal döntötték el, hogy ki legyen a ház képviselője az Életút Napi...

Munka és szórakozás

A mai délután (február 13.) két programon is részt vehettem az alapítvány szervezésében. Mentorommal egy szegedi általános iskola szülői értekezletén lehetőséget...

Nyílt nap

A mai napon (február 13.) ellátogattunk a McDaniel College Budapest Campus nyílt napjára édesanyámmal és mentorommal. Először egy rövid tájékoztatást...

Csapatépítés Közösségi Házban

"A 2018-a év első hétvégéjét egy csapatépítő laza programmal kezdtük. A csoport az erdélyi táborban sütött palacsintánkat sokat emlegette, ezért...