Kaposvár

Néptánc siker

A Szennai Fekete László Általános Iskola - Zselic Alapfokú Művészeti Iskola két csoportja, a kisebb gyermekekből álló Dönögék, és a...

Taszár, repülő múlt

Nemrégiben megkötött együttműködési megállapodást a Csányi Alapítvány Kaposvári és Nagybajomi Közösségi Házai és a Magyar Honvédség Kaposvári Toborzó és Érdekvédelmi...

A zene, az kell….

Október utolsó hétvégéje bizonyára mindig emlékezetes marad Debreceni Áron számára. Valószínűleg nem csak neki, hanem nekünk, a barátainak is, akik...

Mozizás a szünetben

A kaposvári Közösségi Ház 1-es csoportja egy ugyancsak látványos ám ugyanakkor roppant tanulságos filmet látott kedden délután a moziban. A...

Tökfaragás és megbeszélés

Sűrű nap volt hétfőn a kaposvári közösségi házban, hiszen a gyerekek tökfaragással múlatták az időt, míg a felnőttek szülői értekezleten...

CSÁSZ Kupa

"Csütörtök reggel a Csányi Alapítvány fociválogatott csapata elindult Erdélybe. A hosszú utazásunk végén házigazdánk, Melinda néni nagy szeretettel és finom...

Emlékvonattal utazhattam

október 19-én rendezték meg immár második alkalommal az emlékvonatozást Somogyszob és Balatonszentgyörgy között abból az okból, hogy lassan tíz...

Rendhagyó filmnézés közösen

Úgy döntöttünk, hogy szerdán együtt a csoporttal beülünk megnézni egy filmet, amelynek címe Gemini Man. A történet Henry Brogan lövészről...

Mohácson találkoztunk

A hagyományokat követve október 19-én Mohácson lezajlott az alapítványi Foci- és Sakkbajnokság őszi fordulója. Ezen a napon ült össze továbbá...

A mi házunk – projekt a kezdetektől

Október harmadik hétvégéjén a nyelvi blokkok után megkezdtük idei első közös nagy projektünket: A legifjabbak arról gondolkodnak, vajon milyennek képzeljük...

Középkori projekt

Ettől a tanévtől projektekben gondolkozunk és dolgozunk.  A legjobb az, hogy mi döntjük el melyik részt visszük a projektből. Sok...

Szülői értekezlet

Szeptember 30-án a Kaposvár 3-as csoport szülői értekezletén vettünk részt. A legfontosabb téma az új fejlesztői projektek és az idegen...

Családi nap a Desedán

Szombat délután a Kaposvár 2-es csoport tanévnyitó családi napot tartott. A helyszín a desedai kilátó és környéke volt, ahonnan jó...

Érdekképviseleti Fórum

Pécs- Október 11-én, pénteken került sor Pécsen az őszi Érdekképviseleti gyűlésre. Egy változás történt a fórum tagjaiban a Pécs 2...

Családi nap a közösségi házban

Szeptemberi családi napon, közösen projektszerűen próbáltuk gondolkodni a továbbtanulásról, pályaválasztásról, amiben a gyerekek és volt mentorálltak vettek részt  kötetlen beszélgetésen....

de nehéz az iskolatáska …

„Mivel kezdhetném ezt a beszámolót? Becsengettek. Elkezdődött az iskola, amit vagy vártunk, vagy nem. Én vártam, mert ismét találkozhattam azokkal,...

Streetball Challenge

A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége által 2012-ben elindított Kosárlabdázás Napja program idén is folytatódott, a 27. Streetball Challenge sorozat záró...

Családi Nap a Katica Tanyán

„Családi napon vettünk részt a Csányi Alapítvánnyal Patcán, a Katica Tanyán szeptember 15-én, vasárnap. Napunkat középkori lovagi előadás megtekintésével kezdtük...