Jászberény

Önkénteskedtünk

Péntek délután általában projektnapok vannak a jászberényi Közösségi Házban, de a mai délutánon sok társunk útnak indult a szekció előválogatókra,...

MOL Magyar Kupa döntő

"A mai napon lehetőségünk volt megnézni a MOL Magyar Kupa döntőjét a Budapesti Puskás Ferenc Stadionban. Egy nagyon kiélezett mérkőzésen...

Egy kalandos nap Budapesten

A Jászság 4-es csoport tagjainak figyelmét igazán könnyű lekötni, hiszen mindenre nyitott, érdeklődő társaság. Az élet számos területét feltérképezték már...

Nagykövet a Ki mit tud?-on

Kovács Zsolt a Jászság 4-es csoport tagja az idei Életút Napon - a Legeredményesebb tanuló díj mellett - átvehette a...

Életút Nap 2022 – Újra együtt

Harmadik Nap:  A nyitóbeszédben Alapítónk, Dr. Csányi Sándor, köszöntötte a gyerekeket, a megjelent vendégeket és munkatársakat. Tehetségek Színpada: A Csányi Alapítvány tanulói...

ECDL vizsgák Jászberényben

Április 25-én délután dupla ECDL vizsga volt a jászberényi Szent József Elektronikai Technikum és Gimnázium termeiben, hiszen a Jászság 3-as...

Jótékonyha

„2022.04.23-án korán reggel elindultunk Budapestre, a Magyar Élelmiszerbank Egyesületbe a „Jótékonyha” rendezvényre, melyet a Jászberényi OTP Fiók is támogatott. A...

Rendkívüli online Gyermekparlamenti ülés

Április végén, két év kihagyás után ismét megrendezésre kerül az Alapítvány legszínvonalasabb eseménye, az Életút Nap, melyen első alkalommal átadásra...

Egy csipetnyi történelem

A jászok történetei mindig tartogatnak meglepetéseket, hiszen sok monda eredete máig tisztázatlan maradt, így egy-egy régész, muzeológus gyakran hozzáteszi a...

Bűnmegelőzés a Szülők Akadémiáján

A Jászberényi Rendőrkapitányság kiemelt figyelmet fordít a bűnmegelőzés fontosságára a jászsági fiatalok körében, ezért különböző interaktív előadásokon keresztül hívják fel...

A fenntartható divat

„A Környezettudatosság projektben, a ruhaiparral foglalkozunk, a fast fashion káros hatásait is vizsgáljuk. (Azok a boltok tartoznak ebbe a kategóriába,...

A környezettudatosság jegyében

A Jászság 3-as csoport kilencedik osztályos diákjai a tavaszi szünet utolsó napján a Környezettudatosság projekt keretén belül kisebb csoportokban dolgoztak,...

A jásztelki Zagyva-holtág

"Csütörtökön csoporttársaimmal a Környezettudatosság projekt keretein belül Jásztelekre látogattunk el a Pusztamizsei Természetvédelmi területre, ahol Borsányi Attila a Pusztamizsei Horgász...

Dzsungeltúra és gyümölcsjégkrém

A tavaszi szünet első napját a Közösségi Házban töltötte a Jászság 4-es csoport, hiszen hamarosan ECDL vizsgánk lesz, ezért a...

Költészet napja – Átköltő verseny

A Jászberényi Városi Könyvtár Átköltő versenyt hirdetett a Költészet napja alkalmából, melynek során Petőfi Sándor verseivel lehetett pályázni. Maximum két,...

Zenekari próbák Pécsett

A mai nap (április 10.) a Pécsi Közösségi Ház zeneszótól zengett. A Kamarazenekar és a Csányi Band az Életút Nap...

Zene produceri workshop az S10-ben

"Az S10 Akadémia keretein belül hármunk kezdeményezésére indítottunk egy önszerveződő zenei részleget, melynek célja, hogy szakembereket hívjunk meg workshopokat vagy...

Közgazdász lettem!

Tisztán emlékszem mikor a beválogatás után édesanyukámmal arról kezdtünk el beszélgetni, hogy mi lenne ha...

Fókuszban a víz

„A környezettudatosság az élettérrel, a bioszférával, az emberi környezettel való felelősségteljes viselkedést jelenti. A környezettudatosság projektben a Csányi Alapítvány jászberényi...

Kreatív szombat

Ezen a hideg, esős szombat délelőttön is vidám hangulatot varázsoltunk a Közösségi Ház termeibe, hiszen ismét projektnapunk volt. A Varrás...