Delta túra az Ötös-Hárs víztározón
A Nagybajom 3-as csoportjának Családi Napjának helyszínéhez a közeli Ötös-Hárs tározót és környékét szemeltük ki. Egy összetett programmal készültünk az...
A Nagybajom 3-as csoportjának Családi Napjának helyszínéhez a közeli Ötös-Hárs tározót és környékét szemeltük ki. Egy összetett programmal készültünk az...
Július 25-31-ig került megrendezésre a a 12. évfolyamosok számára a Délvidéki Tematikus Honismereti Tábor. A tábor előzetes szervezését a Covid...
"Az EB csoportmeccsek alatt nekünk is megjött a kedvünk egy kis labdarúgáshoz. Így június 23-ra összehívtuk a társaságot a böhönyei...
2021. június 12-én kezdtük meg az össz-művészeti táborunk grafikai műhelyének előválogatóit. A túljelentkezés miatt, a fiatalok két különböző időpontban rajzolhattak...
"Eljött végre az a pillanat, amelyet már mindannyian nagyon vártunk. Először találkozhattunk a Nagybajomi Közösségi Házunkban úgy, hogy már nem...
"Június 9-én megtartottuk a Nagybajomi Közösségi Ház Érdekképviseleti Fórumának éves ülését. Az esemény során átbeszéltük a Beválogatást, szó volt a...
"A Duna-Dráva Nemzeti Park honlapján találhatók olyan programtervek, amelyek a természetjárók szívét megdobogtatják. A tegnapi nap egy merész ötlet tervezésébe...
"Június 4-én került sor egy olyan alkalomra, melyre már nagyon sokat vártunk. Gondoltuk, érettségi után jól esne a játék, a...
"Június 3-án indultunk egy olyan kirándulásra, melynek célja a kikapcsolódás volt a somogyi természet egy olyan részén, ahol még nem...
A Nagybajom 3-as csoport két fiatalja, Gelencsér Márton és Pálfi Gábor az internet veszélyeiről tartott egy ismeretterjesztő előadást május 29-én....
"Mentorom és angol tanárom biztatására jelentkeztem középfokú, komplex angol nyelvvizsgára novemberben. December elején több társammal együtt élhettük át a vizsgadrukkot....
Nagy örömmel vettem át személyesen a Kaposvári Egyetem Vizsgaközpontjában, a középfokon szerzett angol nyelvvizsga bizonyítványomat. Szóban és írásban is számot...
"Legutóbbi élményfestésünkön - amely a nyáron volt - belekóstolhattunk a XX. századi, az egyetemes festészet egyik mérföldkövének is számító Henry...
"Augusztus 27-én fellátogattunk a Nagybajom 3-as csoporttal Budapestre a nyár záróakkordjaként. Reggel indultunk Nagybajomból és 10 órakor már az első...
A Nagybajom 3-as csoport augusztus 24. és 26. között egy nyelvvizsga előkészítő tréningen vett részt. A napi programokat gazdagító programok színesítették....
Több hónapos tervezés és felkészülés előzte meg az éves projektünk zárórendezvényét. A felkészülési időszakot egy előadással egybekötött zászló festés és...
"Verőfényes reggelen érkeztünk meg a nagybajomi Közösségi Házba július 15-én, szerdán. Szabó Ernő történelem tanár izgalmas kérdésekkel és játékos mondatokkal...
Július 8-án elmerültünk a festészet rejtelmeibe. Visszarepültünk képzeletben az 1900-as évek elejére. Megismerkedtünk különböző hordozó alapanyagokkal, mint például a rajzpapír,...
Június 23-án délután újra focizhattunk a nagybajomi sportcsarnokban. A létszámnak köszönhetően 3 csapat is összemérhette erejét a pályán. Sok gól...
Múlt csütörtökön (06.18.) folyattuk a filmnézős jó szokásunkat a nagybajomi Közösségi Házban. Első filmünk "A Ravasz az agy és a...